Pátynak tényleg jó ha marad a kormány?
2006.04.20. 20:11
Ők megígérték, és a hiszékenyek, a baloldali álca mögé bújt ( a valóságban a kádárizmust is megvető és kigúnyoló), magukat újabban szociáldemokratának nevezőkre adták voksukat.
Tisztelt Falulakók!
Mi jobb Pátynak, ha konzervatív kormányunk lesz, vagy ha bal-liberális?
Igen, tegyük fel e kérdést. Mindenki gondolja végig, beszéljék meg otthon, beszéljék meg baráti köreikben.
„Gondolkodom, tehát vagyok”
Elmélkedjünk közösen! Mi Pátyiak nem a Parlamentben élünk. A nagypolitikával az újságokban, és a Tv csatornáin találkozunk. Azonban annak hatását itt a valódi életünkben érzékeljük. Tegyük félre a nagypolitikát, mert arra ot vannak a politikusok. Mi jutott községünknek abból, hogy MSZP vezette kormányunk volt négy évig? De nézzünk tovább, mert egy komoly erő kellett volna, hogy megjelenjen, hogy összefogjon Pátyért, hiszen Önkormányzatunk vezetője MSZP támogatással lett Polgármester, és az alpolgármesterünk az MSZP helyi vezetője. Jogosan várták a Pátyi emberek a község gyakorlati fejlődését!
Ez nem a személyek támadása, hanem annak az eszmének, mely elhitette velük is, és a választóikkal is, hogy „Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak!” Ők megígérték, és a hiszékenyek, a baloldali álca mögé bújt ( a valóságban a kádárizmust is megvető és kigúnyoló), magukat újabban szociáldemokratának nevezőkre adták voksukat.
A kormányzati gyakorlat eljutott hozzánk is. Minden, ami megvan nagyban, annak megtalálható a kicsinyített mása is. Ilyen volt a privatizáció is. Itt is felütötte a fejét, mert koncepció nélkül nincs előrejutás, marad a kormányzati példa, adjuk el amink van. Bal-liberális felfogás, hogy ha nincs miből, akkor nem kell teremteni, elég eladósodni, tehát vegyünk fel hitelt. Ez történt Pátyon is.
Miért a privatizáció, miért a hitelfelvétel? Mert egy szavát sem tartotta be a kormány! Mert magára hagyta az önkormányzatot, de ez nem elég, mert még el is vont, aztán plusz teherként úgy emelték fel a költségvetési dolgozók pénzét, hogy azt gazdálkodják ki a saját keretükből. Hát ennyit kaptunk, mert 2002-ben a többség odaszavazott.
Persze nem csak pénzből áll az élet. Kellene a kultúra, hiszen művelődni, szórakozni mindenki szeretne. Hogy állunk ezzel a kérdéssel? Az általános iskolánk küszködik a fennmaradásáért, ahelyett hogy a meg növekedett lakosság számának, és a XXI. Század igényeinek megfeleljen! A művelődési házat már rég kinőtte a falu, de nincs más. Szomorú, hogy magukat adományokból fenntartó nagyszerű alapítványok, civil kezdeményezések nyújtják községünk lakói részére a nívós kulturális rendezvényeket! Tudjuk az okot, nincs pénz.
Akár privatizáció, akár gazdálkodás, akár kultúra, akár oktatás, semmire nem csak hogy nem adott a kormány pénzt, de mindannyian tudják, hogy a jelenlegi gyakorlat fojtatását ígérték!
Mit ígért ezzel szemben a konzervatív ellenzék? Az esztelen privatizációk kivizsgálását, az önkormányzatok működésének, és fejlődésének előmozdítását, a kultúrára óriási figyelmet helyezve, az oktatás felemelkedését!
Ha fontos valami, azért nagyon sok ember kész tenni! Lehet csodálatos énekhanggal megtölteni a Református templomot, lehet méltó rendezvényekkel emlékezni a Márciusi Ifjakra, lehet nívós kiállításokkal büszkélkedni községünk múltjával, lehet Népfőiskolán művelődnünk, lehet elismert művészekkel megemlékezni 1956-ról, és lehet kritizálni a kevés pénzből küszködő Művelődési házunkat. Ezt mind-mind saját pénzből, vagy adományokból, mert a bal-liberális kormánypolitikának ez nem fontos. Pedig ez is életünk része. De mi ezt kaptuk, és ennek a folytatását ígérték! Nem is várhatunk mást!
Csodákra képes Páty, óriási tenniakarás van nagyon sok Pátyiban! Ehhez azonban falubarát politika kell! Ilyen az elmúlt négy évben nem volt, és erre a jelenlegiek nem is ígérnek kormányzati támogatást! Csak egyetlen példa: Azt akarják, hogy a gyermekkorukat felidéző Rákóczi u-i iskolát a jelenlegi politika követőjeként lerombolják, vagy azt, hogy a hagyományok megóvására készült konzervatív kormányzati program keretében felújítsuk?
Gondolkozzunk el, hogy akkor mi jó Pátynak!
|